home
magyar | english | deutsch

Üdültetés

Szállásfoglalás a Nógrádi pihenőházban: Sipos Anna +36 (70) 933 8110

Szociális üdültetések

Üdültetési programjainkkal azoknak kívánunk segíteni, akik szociális helyzetüknél, egészségi állapotuknál fogva nem tudják biztosítani családjuk vagy önmaguk számára a pihenést, kikapcsolódást.

Nyári gyermektáboraink segítenek a nehéz anyagi körülmények között élő családoknak gyermekeik szabadidejének hasznos eltöltésében, nyugdíjas üdültetéseink, kirándulásaink pedig közösségteremtő erővel bírnak a legidősebb korosztály számára.

 

A Budapesti Vöröskereszt nógrádi pihenőháza

Az üdültetések legnagyobb részét a Magyar Vöröskereszt 35 főt befogadó pihenőházában valósítjuk meg Nógrád községben. A nyári hónapokban gyermekeket, ősztől tavaszig nyugdíjasokat üdültetünk. A ház rendelkezésére áll az erdei iskola programoknak is.

További információ a pihenőházzal kapcsolatban: Sipos Anna: (70) 933 8110

 

Nógrádi ismertető

Nógrád község a Börzsöny koszorúzta festői szépségű völgyben fekszik. Egykori várispánsági központ, melyről a megye a nevét kapta Szent István király idején. A mintegy 9 hektáros vulkanikus sziklafennsíkon a Vár-hegyen már a honfoglalás idején is emelkedtek erődítmények. A bolgár és szlovák törzsek ezt az erődítményt felújították és tovább fejlesztették. 1685-ben a törökök által megszállt vár lőportornyába villám csapott és többé nem újították fel. Jelenleg a maradványok megóvásáról gondoskodnak és egy kellemes kirándulóhely a vár és környéke.

Ebben a kellemes környezetben kínálunk üdülési lehetőséget: A Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezetének tulajdonában lévő 1039 ˇm2 összközműves parkosított telken 180 m2 hasznos alapterületű téliesített (cirkófűtéses) Pihenőházban csoportos üdülés esetén 35 fő helyezhető el.

Földszint: 2 db  10 ágyas szoba (5 db emeletes ágy) 
  1 db  4 ágyas szoba (2 db emeletes ágy) 
  2 db  zuhanyzó, WC-vel 
  1 db  WC 
  1 db  konyha 
  1 db  ebédlő-társalgó 
Emelet:  11 db fekhely 

A szobák téli-, nyári ágyneművel vannak ellátva, ágyneműhuzatot biztosítunk. A konyha 35 fő részére felszerelt, főzési lehetőség biztosított, hűtőszekrényekkel ellátott. A társalgóban TV, videó áll a vendégek rendelkezésére. A házhoz fedett terasz tartozik ping-pong asztallal. A kertben homokozó, pihenőágyak, szalonnasütő, bográcsos főzés biztosított. Az épület részeként két további mellékhelyiség az udvarról megközelíthető. Ebédrendelési lehetőség, házhozszállítással, kedvező áron.

Az üdülő a következő térítési díjak megfizetésével vehető igénybe:

Október 1. - április 30.  3000 Ft/fő/éj 
Május 1. - Szeptember 31.  2000 Ft/fő/éj 

  • Szolgáltatási hozzájárulás: egyszeri 500 Ft/fő.
  • 10 főnél kevesebb létszám esetén 10% felárat számítunk fel.
  • A ház igénybevétele Október 1. és Április 31. között minimum 10 fős létszámtól, legalább 3 napos igénylés esetén lehetséges.
  • Ha az időjárás fűtést igényel, a téli szezonra vonatkozó térítési díjat kell fizetni. A fűtés bekapcsolását a helyszínen a Gondnoktól lehet kérni és ezzel egyidőben az üdülési díjkülönbözetet ki kell fizetni számla ellenében.
  • Amennyiben az igénybevevő a házban vendéget fogad, azt köteles a Gondnokkal tudatni. Ha a vendég ottléte félnapnál hosszabb időtartamú, de az éjszakát nem tölti ott, úgy a mindenkori üdülési díj 50%-a fizetendő.
  • Az igénylés elbírálása a jelentkezést követő 5 munkanapon belül történik, jelentkezési és kihasználtsági sorrendben. Az igénylő az igénylés elfogadása után 5 munkanapon belül köteles az üdülési díj teljes összegének 50%-át a -működtető- Budapesti Vöröskereszt, 1051, Arany János u. 31. házipénztárába befizetni (kérésre banki átutalással bemutatási kötelezettség mellett), a fennmaradó 50%-ot az üdülés megkezdése előtt minimum 2 héttel.
  • Az üdülés meghiúsulása esetén, ha a lefoglalt helyet más csoport részére átadni nem tudjuk, az igénylő köteles az üdülési díj 50%-át kifizetni.
  • A ház igénybevételekor a visszaigazolt Adatlapot, a teljes névsort, a befizetési bizonylatokat vagy azok fénymásolatát a helyszínen a Gondnok részére kell átadni.

Nógrádi programajánló:

  • Nógrádi vár: Kezdetleges földvár formájában már a honfoglalás előtt is fennállott. Valószínűleg már a II. században is szerepe volt. A XI. század folyamán a megszerveződő magyar királyság egyik pillére.
  • Forrásvizek: A környéken fakadó forrásvizeket a törökök vezették pontosan illeszkedő kerámia vezetékeken át a pompázatos hideg-meleg fürdőikbe az 1500-as években. A nagy pontossággal összeillesztett vezeték még ma is működik. A Margit forrás a Művelődési Ház mellett, a Sallai utcában található. A Csurgó forrást a vasúti átjáró előtt balra, 200 méteres séta után találjuk.
  • Kálvária-hegy: A Csurgó forrástól 10-15 perces séta után eljutunk a Kálvárián emelkedő, fenyőkkel övezett szépen gondozott környezetben lévő kis kápolnához. A kápolna megtekintése után érdemes néhány méterrel magasabbra sétálni, ahonnan szép kilátás nyílik a Börzsöny hegyei koszorúzta tájra. /A kápolna kulcsa Bera Györgynénél található az Ady Endre u. 32-ben
  • Római katolikus templom: 1757-ben szentelték fel, Mária mennybemenetelének tiszteletére. A barokk jellegű egyhajós templom és a mellette található műemlék Plébánia előre egyeztetett időponban megtekinthető. /Győri Csaba lelkész: (20) 916-2809 vagy (35) 362-043)
  • Evangélikus templom: 1812-ben épült, 1989-1991 között a templomhoz imatermet és parókiát építettek, melyet 1991-ben szenteltek fel. Istentiszteletet vasárnap fél 9-kor és szerdán 17 órakor tartanak. /Látogatási idő egyeztetése a segédlelkésszel: (20) 824-8211
  • Faluház: A Várhegy oldalában található Faluházat a gondnok (Kovácsné Marika néni) készséggel bemutatja.
  • Tehenészet: Ahol nem csak az állattartással ismerkedhetnek meg a látogatók, hanem mód van tej és tejtermék kóstolásra, vásárlásra is. Rendelésre házhoz szállítanak. /Geréné Zsuzsi: (35) 362-371
  • Sportpálya: A Várhegy tövében található, ahol lehetőség van sportolásra, játékokra, tréfás vetélkedőkre és sok egyébre.
  • Foltvarrás: A textilmaradékok különféle hasznosításának ötleteivel ismerteti meg az érdeklődőket Irénke. /Nyilas Kálmánné Irénke: (30) 357-5791
  • Kerámiakészítés: Szabó Eszter műhelyében a kerámiakészítés fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők, valamint lehetőség adódik az egyéni próbálkozásra is. / (20) 555-6265 
  • Vadaspark: A környék néhány vadon élő állatát láthatják az érdeklődők. /Villányi Péter: (35) 362-205
  • Lovaglás: Lehetőség kínálkozik lovaglásra is a közelben, Várhelyi Tamás istállójában.
  • Királyrét: Kellemes turista kirándulóhely. A Kálváriától továbbhaladva a kijelölt útvonalon Királyrétre jutunk. Ajánlatos turista térképpel útra kelni.
  • Étkezési lehetőség: Olcsó étkezési lehetőség kínálkozik helyben, az óvodában, ahol lehet ebédet illetve vacsorát rendelni. Közvetlenül a Vár mellett találjuk a Vár Éttermet, ahol szintén kedvező áron fogyaszthatjuk a finom ételeket. Egy kicsit távolabb van a Mona Lisa pizzéria, ahová szintén érdemes betérni. /Óvoda, Túri Gyuláné igazgató vagy Hugyec Ildikó élelmezésvezető: (35) 562-023; Vár Étterem, Králik Béla: (30) 398-7200; Mona Lisa Pizzéria, Nagy Mónika: (35) 364-144