TISZTA UDVAR rendes ház
Ha valaki ellátogatott egy március végi hétvégén a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet által működtetetett Családok Átmeneti Otthonába nagy sürgés-forgásra figyelhetett fel. Az otthon lakói a családok a gyerekek, munkatársak és önkéntesek közösen hoztak létre egy játszósarkot a gyerekeknek, kitakarították az udvart és virágokat ültettek. A Nyitott ház elnevezésű projektelem célja az önkéntesség kultúrájának elterjesztése programok segítségével, a közösségépítés a környéken lévő lakókkal szervezetekkel, cégekkel.
Gyermekek a jövő reménységei- Szebb jövő a sérülékeny gyerekeknek elnevezésű programmal 3 éves időtartamú komplex támogatást nyertünk el a Dán Vöröskereszt közreműködésében a Velux Alapítványoktól. A három éves program támogatási összege: 22 millió Ft, a következő főbb programelemekkel:
A három év során országosan 45 tábor szerveződik, ahol a tábor tevékenységeihez szükséges eszközök beszerzésén túl a fő cél a hátrányos helyzetű gyermekek rekreációjának elősegítése. Köszönjük megtisztelő támogatásukat!










