home
magyar | english | deutsch
 
Feliratkozás a hírlevélre
Név:
E-mail:



 

Adományosztás a Borsodi árvízkárosultak részére

2010. 07. 19.
2010. július 14-én a Budapesti Vöröskereszt, Edelényben és Szendrőn - azokon a településeken, ahol a szervezet önkéntes és hivatásos munkatársai az árvízi védekezésben is részt vettek - tartós élelmiszert, valamint tisztító- és fertőtlenítőszert tartalmazó egységcsomagokat osztott az árvízkárosultaknak.

Az osztás 4 helyszínen történt 29 Budapestről érkező kolléga, önkéntes és Szolgáltatóházi dolgozó, valamint a helyi Vöröskereszt munkatársainak segítségével. A helyi önkormányzatok, és a helyi Vöröskereszt szervezettől kapott információ alapján állította össze a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete az árvízkárosult családok listáját. Így célzottan a rászorulókhoz juttatták el a tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodószereket tartalmazó dobozokat.

Az adományok céges és lakossági felajánlásokból érkeztek. A két helységben összesen 600 rászoruló család részére készültek a csomagok. Rakacaszend település részére is szállítottunk adományt, az IKEA áruház jóvoltából pedig több száz vendégágyat tudtunk adományozni a rászoruló településeken élőknek. Az akció során kiosztásra került a Zala megyei Vöröskereszt által a térségbe juttatott 200 élelmiszer- illetve tisztítószercsomag is.

Milliós nagyságrendű kárt szenvedett a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórházház is. Az árvíz olyan hirtelen érte el az intézményt, hogy a földszinten fekvő 43 betegeket már vízből kellett kimenekíteni. Az új betegeket már nem tudták fogadni, Miskolcra irányították a Sajó áradása miatt, így a bevételkiesés is komoly gondot okoz. A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete az ORFI Kórház több, mint egymillió forint értékben tisztító és fertőtlenítő szerekből, illetve ágyneműből álló adományát szállította el a borsodi kórháznak. Mint az kiderült, óriási szükség volt a segítségre, hiszen tonnaszám kellett megsemmisíteni a víz által használhatatlanná vált holmikat. A derékmagasságú víz betört a gépházakba, raktárakba, posecturába, így minden segítség elkel a helyreállításhoz. Az ORFI Kórház adománya nagy segítség, a kórház igazgatónője háláját fejezte ki a fővárosból érkező segítségért.