Véget ért az IFRC ERU WatSan képzése
Véget ért a a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) gyorsreagálású katasztrófa válaszadó csapata (ERU) víztisztító moduljának nemzetközi képzése. A tréning az Osztrák Vöröskereszt Laubeggi képzőközpontjában került megrendezésre július 10-18 között. A Magyar Vöröskeresztet a budapesti szervezet két munkatársa képviselte.
Az IFRC 1994-ben hozta létre az ERU-t, annak érdekében, hogy a nagy tömegeket érintő veszélyhelyzetekre a lehető leggyorsabban és a leghatékonyabban reagálhasson. A csoport tagjai magasan képzett, jól felkészített szakemberek, akik rövid időn belül a világon bárhol bevethetőek.
Az ERU egyfajta modul-rendszerben működik. A különböző természeti csapások, az eltérő normák és szabványok és az ebből fakadó igények földrajzi területenként eltérőek. Ennek kiküszöbölésére az ERU egységes elvek és standardok szerint működik a világ minden pontján.
A képzésen a résztvevők a víz és higiéné (WatSan)modult sajátíthatták el. A lakosság szükségleteihez képest és a terület nagyságától függően háromféle modul érhető el. A modulok a WHO Ivóvíz irányelvei és a Sphere standardjainak felelnek meg:
Víz és higiéné modul 15: Ez a modul napi Víz és higiéné modul 50: Nagyobb populációknak képes segítséget nyújtani napi Szennyvízelvezetés és kezelés modul 20: célja, hogy alapvető közegészségügyi létesítményeket nyújtson (csatorna, latrina, szilárdhulladék kezelés) 20 000 lakos számára. Az egységek az alábbi országokban állomásoznak: Ausztria, Anglia, Németország, Spanyolország, Svédország, Franciaország.








