Több mint 400 halálos áldozata van a chilei földrengésnek
Négyszáz fölé emelkedett a pusztító chilei földrengés halálos áldozatainak száma - közölték vasárnap a mentést irányító polgári védelem képviselői. A hatóságok szerint az áldozatok 90 százalékát otthonában érte a halál. A valaha mért leghevesebb földmozgások egyike kétmillió embert érint közvetlenül, több mint másfélmillió otthon rongálódott meg, a károkat több tízmillárd dollárra becsülik.
A valaha mért leghevesebb földrengések közé tartozó, a Richter-skála szerinti 8,8-as fokozatú földmozgás szombat hajnalban rázta meg az ország középső részét. Azóta mintegy hatvan utórengést észleltek Chilében, közülük féltucatnyi volt 6-osnál erősebb. A geológusok szerint a chileiek mág hetekig számíthatnak kisebb-nagyobb erejű utórengésekre.
Legalább másfélmillió otthon rongálódott meg. A földrengés epicentrumához közel fekvő Concepciónban leszakadt egy híd a Biobio folyón, és összedőlt egy 15 emeletes épület - romjai alatt több tucat embert sejtenek -, az ország legfőbb észak-déli autópályája pedig több helyen is megszakadt. Több településben tönkrement a történelmi belváros, Curicóban például a patinás régi épületeknek a 90 százaléka elpusztult. A rengés epicentrumától 325 kilométerre fekvő fővárosban, Santiagóban be kellett zárni a repteret, mivel jelentősen megrongálódott a terminál, ezen kívül kigyulladt egy vegyi üzem, összedőlt néhény régebbi épület és egy parkolóház. A térségben sokfelé nincs elektromos áram, telefon és van ahol a vízszolgáltatás is szünetel. Az összedőlt épületek romjai között mentőegységek kutatnak túlélők után.
A Chilei Vöröskereszt - mint elsődleges beavatkozó - a kormánnyal szorosan együttműködve vesz részt a mentési munkálatokban. A szomszédos országok Nemzeti Társaságai már felajánlották segítségüket a jelentkező igényeknek megfelelően, az Amerikai és a Brit Vöröskereszt már komoly összegeket különített el a segélyműveletek támogatásához. A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) egysége pedig hétfő reggel érkezik a térségbe.








