home
magyar | english | deutsch
 
Feliratkozás a hírlevélre
Név:
E-mail:



 

Kitelepítés a XI. kerületben

2009. 12. 06.
Mintegy ötszáz embernek kellett elhagynia az otthonát egy II. világháborús bomba miatt szombaton a főváros XI. kerületében.

A Bocskai úton a Nagyszőlös utcai kereszteződésnél egy markoló még péntek délután fordította ki a földből az 50 kilogramm súlyú, német gyártmányú robbanószerkezetet. A Magyar Honvédség tűzszerészei szombaton hatástalanították a bombát, 10 óra és 12 óra között ezért a környező épületeket biztonságból a lakóknak el kellett hagyniuk, a közeli utakat a rendőrök a polgárőrök és közterület-felügyelők segítségével a jármű- és gyalogosforgalom elől lezárták.

A polgári védelem a Zsombolyai utcában, a TIT Stúdió Egyesület épületében alakított ki befogadóközpontot. Itt a katasztrófavédelem Krízis Intervenciós Csoportja, a Magyar Vöröskereszt és a kerületi önkormányzat munkatársai fogadták azokat az embereket, akik a munkálatok idejére máshová nem tudtak menni. A lehetőséget harminc felnőtt és két gyermek vette igénybe.

A befogadóhelyen Budapesti Vöröskereszt 12 munkatársa biztosította a kitelepített emberek ellátását.

Kép: Kis-Guczi Péter (Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)