A Szociális Munka Napja
A "Szociális Munka Napja" az International Federation of Social Workers (Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége) nevéhez kötődik. A szervezet jelenleg 77 országban rendelkezik tagszervezetekkel, köztük van a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete is. Az IFSW 1997-ben jelölte meg november 12-ét a szociális munka napjaként, amely minden évben jó alkalommal szolgál arra, hogy a szakterület felhívja a közvélemény figyelmét azokra, akik az elesettekért dolgoznak.
A Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete (IFSW) az Európai Unió által támogatott kutatási programban összegezte az európai szociális munkások tapasztalatait a társadalmi kirekesztettséggel kapcsolatban. A kutatás vezetői arra biztatták a résztvevő országok kormányait, hogy döntéshozókkal és szakemberekkel, az e területen dolgozó vagy a problémák iránt érzékeny civil szervezetekkel, közösségekkel együtt dolgozzanak ki programokat a marginalizálódott rétegek beilleszkedésével kapcsolatosan.
Magyarországon először Nógrád megyében ünnepelték meg ezt a napot 1998-ban. Nógrád Megye Közgyűlése felhívással fordult valamennyi önkormányzathoz, a magyar társadalomhoz, hogy segítsék a kezdeményezés hagyománnyá válását. 2000 novemberében Budapesten is megrendezték az első emléknapot, amelyen a szociális és családügyi miniszter kitüntetéseket adott át.
Magyarországon az emberek közel egyharmada küszködik olyan problémával, ami valamilyen szociális kezelést, gondozást igényel. Szociális munkásnak lenni jóval több, mint munka: szolgálat ez a szó legnemesebb értelmében. Gyakorlói sajátos tudás birtokosai, akik a támogatást, segítséget igénylők részére a konkrét, azonnali, olykor nélkülözhetetlen segítségen túl konfliktuskezelő, válságmegoldó technikákat, módszereket is átadnak, hogy a mindennapi életben való boldogulást megkönnyítsék. A szegénység elleni küzdelemben gyakran emberfeletti munkát végeznek az utcai szociális munkások, a családsegítők, a hajléktalanszállók és más szociális intézmények munkatársai.





