home
magyar | english | deutsch
 
Feliratkozás a hírlevélre
Név:
E-mail:



 

Tour de Bókay

2017.06.13
A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet XVIII. kerületi kirendeltsége immár negyedik éve vesz részt a Tour de Bókay Jótékonysági Kerékpáros Felvonuláson.

A felvonulás során a Bókay Gyermekklinikától a Bókay-kertig, mintegy 10 km távolságot tettek meg a résztvevők, köztük gyermekek is. A nevezési díjból a Gyermekklinika életmentő eszközöket vásárol.

Mi, a XVIII. kerületben dolgozó Vöröskeresztes önkéntesek és munkatárs fontosnak tartottuk, hogy egy ilyen jótékonysági rendezvényen ott legyünk. Szerencsénkre az idei évben sikerült véradással is bővítenünk az esemény színvonalát.

Nagy öröm volt látni, hogy azok a szülők akik részt vettek az eseményen, milyen örömmel és büszkeséggel mentek el a véradásra.

A látogatók megismerkedhettek a Vöröskereszt többi tevékenységével is.

Ifjúsági önkéntes segítségével mutattuk be az elsősegélynyújtás alapjait a megjelent gyermekek és felnőttek számára. Az újraélesztés érdekelte a legjobban a fiatalokat, amit a gyakorlatban is nagyon sikeresen megtanultak. Két nagyon kedves Bohócdoktor Dr. Baki és Dr. Masni is kipróbálták az újraélesztést.

A kissebb gyermekek számára készültünk arcfestéssel, mely nagy örömet okozott számukra. Elsősegély és vöröskeresztes eszmeterjesztő TOTO kitöltése esetén ajándékokat osztottunk a kicsiknek és nagyoknak.