home
magyar | english | deutsch
 
Feliratkozás a hírlevélre
Név:
E-mail:



 

Jótékonysági Elsősegélynyújtó Verseny

2017.04.04

Sikeres volt a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet által idén először – nem titkoltan hagyományteremtő céllal – életre hívott Jótékonysági Elsősegélynyújtó Verseny.

A verseny lehetőséget kívánt biztosítani vállalatok, cégek, baráti társaságok és közösségek számára arra, hogy csapatként vegyenek részt egy jótékonysági eseményen. A 2017. március 10-én megvalósuló rendezvényen a „nevezési díj” befizetésével a résztvevő csapatok a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet „nyári elsősegélynyújtó programjait” támogathatják.

A verseny legfontosabb célja, hogy ─ a társadalmi elsősegélynyújtás népszerűsítése mellett ─ az adományozás innovatív formáira is ráirányítsa a figyelmet; közösségépítő tevékenységgel az adott közösség tagjait és a munkatársakat motiválja az önzetlen segítségnyújtás ezen formájára.

A versenyző csapatok egy rövid tájékoztató eligazítás után a Toldi moziban kialakított, egy gyakorlati és egy elméleti állomás mellett, a Magyar Vöröskereszt székházában létesített kárhelyeken mérték össze tudásukat.

A verseny dobogósai:

3. helyezett - MMG Hotels Kft. / Mellow Mood Hotels

2. helyezett – Young & Rubicam Budapest Kft.

1. helyezett – Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

A dobogósokat „közösségi program” jutalomban részesítjük.

Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek a nevezést, a Budapest Film Zrt.-nek a helyszín, az ES Kávéházak Kft-nek a színvonalas vendéglátás biztosítását, valamint a Sugár Bowlingnak és a Sziklakórház Atombunker Múzeumnak a „közösségi program” felajánlást.